vom 21.12.2019 bis 02.01.2020 findet keine Lieferung statt

Háttérinformációk

Dr. rer. nat. Stefan Lanka’’Szervezetünk túlnyomó részt vízből áll, ebből adódóan nagy fontossággal bír, hogy a víz, amit nap mint nap magunkhoz veszünk, lehetőség szerint tiszta legyen, és olyan tulajdonságokkal rendelkezzen, mint a sejtünkben ’’élő’’ víz.

A víz más elemekhez képest erősebb memóriával rendelkezik, és hatással van rá, hogy milyen anyagokkal és sugárzásokkal lép kapcsolatba – ezek ugyanis nyomot hagynak maguk után a vízben. Ez az emlékezet, vagyis ezek a nyomok fotográfiai eszközökkel és elektromágneses mérések révén láthatóvá válnak.

A víz esetében nem csupán a kémiai és fizikai tisztaságról kell beszélni, hanem nagy fontossággal bír a bio-hasznosíthatósága, vagyis éltető mivolta. Másképpen kifejezve az élő szervezettel való kompatibilitásáról van szó. Itt mutatnék be egy egészen egyedülálló víztisztító rendszert, amely három elv nyomán, áram felhasználása nélkül tisztítja a vizet.

Sikeres kutatás

Már több mint tíz éve folytattam kutatásaimat olyan víz fellelésére, amely ízletes számomra, és nem vegyszerekkel és különféle sugárzásokkal terhelik a szervezetemet, mindezeken felül a vesémnek is jót tesz. Egy olyan ivóvizet, ami vitalizál és a kiválasztás folyamatát egyértelműen megkönnyíti.

Ekkor rátaláltam! Addig nem nyugodhattam, míg különféle vizsgálatok révén le nem teszteltem, a vizet szolgáltató eszköz működési elvéhez kapcsolódó kutatásokat áttanulmányoztam. A Japánban kifejlesztett, a természet működését követő szűrő és információstechnikai vívmány neve Maunawai Premium víztisztító rendszer, amelyet a hétköznapi használatra is tökéletesítettek. A vízről alkotott álmom így valóra vált!‘‘

Dr. rer.nat. Stefan Lanka (virológus, molekulár-biológus, a WissenschafftPlus Magazin tulajdonosa).

 

 

Mag. Dr. Walter  Hannes Medinger

…‘‘A Maunawai-víz 22,5 Hz-nél mért erős rezonanciajele nem egy csekély szenzáció. Ez annak bizonyítéka, hogy ez a különleges minőségű víz a sejtekben található sejtvízhez hasonlítható‘‘…

…‘‘A korábbi értelmezések a Maunawai-víz rezonanciajeleire vonatkozóan azt a benyomást erősítik, hogy ez a víz különleges, biológiailag fontos tulajdonságokkal rendelkezik.‘‘

„A spektrum teljes és részletes értelmezése nélkül, valamint a további tervezett Maunawaihoz kapcsolódó munkákat megelőzően már most kijelenthetjük, hogy a Maunawai-rendszer esetében a víz biofizikai viztalizálása tekintetében egy rendkívül hatékony rendszerről van szó.‘‘

Mag. Dr. Walter Hannes Medinger (bio-és kvantumfizikus, az Elektromágneses Összeférhetőség Nemzetközi Kutatóintézetének vezetője – IIREC)

 

‘‘A sejt halhatatlan. Csupán a körülvevő folyadék van degeneratív folyamatoknak alávetve‘‘.

Dr. Alexis Carrel

Dr. Alexis Carrel (elnyerte a Nobel-díjat 1912-ben az orvostudomány - laboreljárás témakörében)

 

‘‘A sejt örök életének titka, a benne található folyadék rendszeres megújulása. Nem minden víz képes ‘‘örök élet‘‘biztosítására. A biológiailag aktív sejtfolyadék és egy szokványos víz közötti különbség leginkább a fizikai strukturáltságukból, a molekulák térbeli elrendeződéséből adódik. A térbeli rendezettség felbomlása betegségekkel hozható összefüggésbe.“ Dr. Alexis Carrel

 

A tumorok kialakulása a víz (az intracelluláris vizet is beleértve) struktúrájának szétesése által történik. Ebből a ‘‘nem élő vízből“ góc keletkezik az élő, kvázi-kristályos energetizált víz által körülfogva. Ez a folyamat folyamatosan arra készteti a sejtet, hogy tovább osztódjon, melynek következtében burjánzó rákos fekély alakul ki. (Karl S. Trincher, neves osztrák-orosz biofizikus, Tricher, K.: Víz – Az élet és gondolkodás alapstruktúrája, Herder, Bécs 1990, ISBN-10:3210250030)

 

A PÍ-vízhez kapcsolódó kutatások annak magas biológiai hatékonyságáról tanúskodnak. A Japánban végzet

the Miracle of PI Water

t rendszerezett-tudományos kutatások eredményeit a következő

könyvben összegezték: The Miracle of PÍ Water.

A PÍ-víz valamennyi élő organizmusra rendkívül vitalizáló hatást gyakorol. A Maunawai-víz éltető hatásának következménye, hogy szívesen iszunk vizet – így több vízhez juttatjuk szervezetünket.